Kihagyás és továbblépés a tartalomhoz

Ficergő-Mocorgó Tábor

 Ahol megélhetjük a játék, a szabad mozgás és a tánc örömét!


Felfedezés mozgásban – játékos tanulás, kreatív élmények, közös sikerek

A táborban a gyerekek korosztályuknak megfelelően:​

  • Tovább fejleszthetik az óvodai / iskolai tornaórán szerzett ismereteiket, vagy felkészülhetnek a tornaórai kihívásokra.
  • Részt vesznek mozgásos foglalkozásokban, ahol a hétköznapi gimnasztikai gyakorlatok mellett, akrobatikus elemekkel, táncos lépésekkel is megismerkedhetnek, melyekből kis koreográfiát állítunk össze.
  • Felcsendülnek ritmizált mondókák, énekek koordinációs gyakorlatokkal kombinálva.
  • Egyéni és csapatversenyekben próbálhatják ki önmagukat,különböző szituációs, improvizációs, koncentrációt fejlesztő játékokban lehet részük.
  • Továbbá kézműves foglalkozásokkal is színesítjük közös programjainkat.

A táborban kínált foglalkozásoknak köszönhetően a vidám hangulat mellett jelentős szellemi és fizikai fejlődésre is szert tehetnek a gyermekek. A játékos gyakorlatok és tevékenységek által kreativitásuk, testtudatuk, mozgáskoordinációjuk, önfegyelmük, kapcsolatteremtő, együttműködő képességük, értelmi és érzelmi intelligenciájuk egyaránt fejlődik.




KOROSZTÁLY

5 - 12 éves korig


IDŐPONT

1.Turnus: 2026. 07.20.-07.24.
2. Turnus: 2026. 08.10.-08.14.



HELYSZÍN

9022 Győr, Lukács Sándor u.4.


RÉSZVÉTELI DÍJ

47.000Ft
Testvéreknek 4.000Ft kedvezmény a végösszegből
Visszatérő táborosoknak 42.000Ft


Technikai Részletek

Információk

  • A tábor napközis tábor! Reggel 7:30-tól felügyeletet biztosítunk gyermekeiknek! A foglalkozások 9:00 órától kezdődnek és 16:00 óráig tartanak, azonban 16:30-ig a szülő érkezéséig további felügyeletet vállalunk.

  • Minden turnus maximális befogadóképessége 25 fő. Az adott tábor elindulásához minimum 10 gyermek jelentkezése szükséges.

  • A táborban napi egyszeri meleg ebédet biztosítunk, az egyéb étkezésekről (tízórai, uzsonna) a Szülőnek kell gondoskodnia.

Amit a gyerekek hozzanak magukkal

  • Váltóruhát és cipőt a mozgásos foglalkozásokhoz. - Póló, tréning nadrág, ami kényelmes és könnyed mozgást biztosít, valamint tiszta zokni, kényelmes benti cipő.

  • Tízórai, uzsonna, mely nem romlandó. Hűtőszekrénnyel rendelkezünk, így abban az esetben, ha olyan ételt hoznának, ami hűtést igényel, azt kis ételdobozba, névvel felcímkézve tegyék meg.

  • Kulacs, vagy üveges ital.

  • Nap elleni védelmet biztosító ruházattal, krémmel (naptej, sapka, napszemüveg stb.).

RÉSZVÉTELI DÍJ

  • Az öt napos táborok részvételi díja: 47.000 Ft
  • Visszatérő táborosoknak: 42.000Ft
  • Testvéreknek 4.000Ft kedvezményt biztosítunk a végösszegből.
  • Az összeg kifizetésére a tábor első napján kerül sor, a gyermekek érkezésekor, készpénzben.
  • Számlát is tudunk kiállítani, ebben az esetben működik a banki átutalás is. Ezt az igényt azonban kérjük előre jelezni!

Lemondási és elhalasztási szabályzat

A szervezők jogai:

Fenntartjuk a tábor elhalasztásának jogát, amennyiben a jelentkezők száma nem éri el a minimális 10 főt. 

Lemondás a szülő részéről:

Kérjük lemondásukat legalább a tábor indulása előtt 2 héttel jelezzék.

Táborvezetők

  • Keszi-Belágyi Hanna - óvodapedagógus, színművész, koreográfus, táncpedagógus
  • Lukács Adél - egyetemi hallgató
  • Lukács Anna - egyetemi hallgató

Gyere, táborozz velünk!

A jelentkezés a kitöltött űrlap beküldésével válik véglegessé. Biztosítsd helyedet még ma – várunk szeretettel Győr legvidámabb művészeti közösségében!

Jelentkezem